Access Consciousness Alapozó – Egyetlen választás, ami mindent megváltoztatott

40 millió forint adósság.
Két gyerek.
Hitelek.
Alig 1,5 évvel ezelőtt hoztam egy választást. Sokat, és egyet.
Amikor a férjem a második kislányunk születése utáni héten már dolgozni ment, egyedül maradtam otthon a 1,5 éves „matrica” kislányommal, aki épp nem értette, hova tűntem el olyan hosszú időre, és minek hoztam magammal egy icike babát, akire ennyire kell vigyázni – és a koraszülött kislányommal, akivel a legnagyobb örömöm az volt, hogy képes önállóan lélegezni.
A férjem épp az egyik adósságát dolgozta le a saját vállalkozásában, és bár az csökkent, a céges kiadások egyre csak nőttek.
Két gyerek, hitelek, és egy befejezetlen ház.
Az én CSED-emből és a félretett pénzemből éltünk, ami erősen fogyni kezdett.
A sok Bars kezelés hatására már ő is tudta, valamit meg kell változtatnunk.
650 000 Ft.
Ennyi pénzem volt félretéve, ami akkor a biztonságomat adta.
Akkor emelkedett az Alapozó ára 520 000 Ft-ról 640 000 Ft-ra.
Nem tudtam, mi vár az Alapozón.
Úgy éreztem, ennél rosszabb anyagi helyzetbe már nem kerülhetünk. Mindent egy lapra tettem fel. A férjem mellém állt.
Nem egyszer, nem kétszer éreztem, hogy az életemet, a gyerekeink életét kockáztatom azzal, hogy az összes félretett pénzt elköltöm egyetlen tanfolyamra, amiről elég keveset tudtam.
Sokat költöttem az elmúlt 10 évben önfejlesztésre, de ennyi pénzt egyben még soha nem adtam ki egyetlen kurzusért sem.
Valami más volt.
Valami hívott.
Nem tudtam mi az.
Választottam.
Választottam az Alapozó tanfolyamot – és az életem, az életünk teljes fordulatot vett.
1,5 év telt el.
– A férjem összes adósságát és az összes hitelét kifizettük.
– Az ő vállalkozását megszüntettük.
– Az én üzleteim pedig beindultak.
Boldogok vagyunk.
Jó érzés minden nap úgy felkelni, hogy tudom, az életem irányítója én vagyok.
Vannak eszközeim, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy folyamatosan létrehozzak valamit, ami nem csak nekem, hanem másoknak is többet teremt.
És most Te jössz…
Ha választanád Te is, hogy kezedbe veszed az életed, akkor várlak szeretettel:
📅 Access Consciousness Alapozó tanfolyam
🗓️ 2025. augusztus 7–10.
📍 Sződ – egy varázslatos, tündérekkel teli hely
Milyen lenne az életed, ha Te lennél a főszereplője és nem az elszenvedője?
A választásaidat csak Te tudod meghozni. Senki más helyetted.
💭 Ha már észrevetted, hogy folyton túlagyalod a dolgokat:
👉 Agyalás eltörlése Testtanfolyam – 2025.08.02. Sződ
🌸 Ha gondod van a ráncaiddal és öregszel, amit utálsz:
👉 Access Facelift tanfolyam 2025.08.03. Budapest
Gyakran ismételt kérdések (GYIK)
Mi az Access Consciousness Alapozó tanfolyam?
Egy 3,5 napos önismereti és energetikai tanfolyam, amely segít megszabadulni a berögzült nézőpontoktól és új választásokat hozni.
Kinek ajánlott ez a tanfolyam?
Annak, aki szeretne végre változást az életében – anyagi, párkapcsolati, munka vagy önértékelés terén.
Hol lesz a következő tanfolyam?
Sződön, egy különleges, tündérekkel teli helyen – augusztus 7–10. között.
Kaphatok segítséget a jelentkezéshez?
Igen, írj nyugodtan Katának a kapcsolat oldalon keresztül vagy a jelentkezési űrlapon.
Még nem biztos, hogy az Alapozó a Te utad?
Akár a tested, akár az elméd szeretne fellélegezni – van egy tér, ahol biztonságban választhatsz újat.






